palocut_logo
Palóc út Hagyományőrző utak
http://www.palocut.hu/
 

 

Parád földrajzilag és közigazgatásilag is több községből (Parád, Parádfürdő, Parádóhuta) egybeforrt település, gyógyvizeiről és népi kultúrájáról híres üdülőhely, mely a festői szépségű Heves megye legszebb részén, a Mátra északi lábánál, a Fehérkő, a Jámborhegy és a Kékes csúcsának tövében, a Tarna patak széles völgyében, erdők lombtengerében, hegyvonulatok oltalmában hosszan elnyúlva búvik meg, a 24-es számú főút mentén.

 



Palóc Ház

Parádi Palóc Ház

Parád település legjelentősebb műemléke a Palóc Ház, melyben megtekinthetjük a jellegzetes palóc bútorokat, ruhákat, az udvaron pajtát, ólat, felszereléseke. A 18. század utolsó harmadában épített ház a falu északnyugati szélén, a Tarna mellett áll, a Mátra vidéki faépítkezés utolsó megmaradt emlékeként: mindhárom épületet zsilipelt technikával, fából készítették. A lakóházban szoba, konyha, pitvar és kamra van a 150 évvel ezelőtti állapotnak megfelelően berendezve.

 

Asztalos Johák fafaragó művész kiállítása

Cím: Parád, Kékesi út 2.

Parád központjában található Asztalos Johák fafaragó mester kiállítása. A múltat, és a palóc hagyományokat, valamint történelmi eseményeket idéző faragások, szobrok, kisplasztikák és domborművek megtekintése közben, érdekes és tartalmas élménybeszámolót hallgathatnak meg.
Asztalos Joachim népi fafaragó művei között az életnagyságú faragott szobrok hűen ábrázolják az itt élő emberek mindennapjait.

 

Baji Imréné és Baji Zoltán /kosárfonó, népi iparművész/

Cím: 3240 Parád, Sziget út 6.
A műhely és a kiállítás a falu központjában a Palóc Ház mellett található.

Fonott munkáikban a hagyományos formákat viszik tovább úgy, hogy a mai háztartásban is praktikusan használhatók legyenek. A kenyértartó kosarak, kis gyümölcsös kosárkák, tálcák, fonott demizsonok, kisdobozok harmonikusan illeszkednek a lakás berendezéseihez.

 

Gál István üvegcsiszoló

Cím: 3240 Parád. Kristály út 45.sz.
Egyedi kézzel csiszolt ólomkristály termékeket: készleteket, vázákat, hamuzókat, tálakat készít. Apróvadas, nagyvadas termékek, emblémák, feliratok láthatók kiállítótermében.

Jónás Bálint üvegfúvó mester

Cím: 3240 Parád, Kékesi u. 25.

Mata Pál üvegcsiszoló mester mintaboltja
Parádfürdő, 3244. Pavilon sor 1.

A ma kapható Mata-kristályok sajátja, hogy az alapanyag 24 százalékos ólomkristály, melyet a parádfürdői műhelyben egy specális, itt kidolgozott eljárással színeznek. Minden darab egyedi, hiszen kézi munkával születnek a minták, minden szín felvitele egy adott hőfokon történő égetést igényel.

Révész Géza bőrműves, szíjgyártó-nyerges
Cím: 3240 Parád Kristály u 21

Tárgyaira jellemző a hagyományokra épülő, azonban a mai igényeket is szem előtt tartó elkészítési mód. Minden darab nagy körültekintéssel kiválogatott alapanyagokból és minden esetben kézi munkával készül.

Római katolikus templom

Parád római katolikus templomát barokk stílusban1768-ban építették. Hazánkban ez az egyetlen, amelyet Szent Ottília tiszteletére szentelték fel. A legendák szerintOttília a III. században világtalannak született. Ezért gazdag szülei kitagadták, és dajkája nevelte fel. Amikor megismerkedett a kereszténységgel,vaksága elmúlt és szerzetes lett.

Kocsimúzeum

A magyar kocsizás emlékei: hintók, lovasszánok, öltözetek.A Károlyi-birtok másik egyedülálló épülete az ún. Cifra Istálló, melyet 1880-ban gróf Károlyi György építtetett. A nagyhatalmú, dúsgazdag mágnás párját ritkító, szinte hivalkodóan fényűző istállót akart, olyat, amelyik méltó az Ybl Miklóstervei alapján készült fürdőtelepi kastélyhoz. A Cifra Istálló ma Kocsimúzeumként működik, ahová, ha belép az ember, egészen a századelőig visszapereg vele az idő.

 

Gyógyfürdő, kórház

Az Ybl Miklós által tervezett Gyógyfürdő Kórház szélcsendes, magas páratartalmú, pormentes környezetben található.
Az első fürdőházat 1795-ben építették, de az Ybl Miklós által tervezett Gyógyfürdő Kórházépületeinek és igényes környezetének kialakítása1873-ban kezdődött, és az évszázad végére fejeződött be.

 

Ásványvíz gyűjtemény

Huszonöt országból származik az a több mint 350 palackból álló gyűjtemény, amelyet tárlókba rendezve, 1987 óta tekinthetnek meg a látogatók. Külön tárlót kapott a parádsasvári forráshelyű parádi víz. A múzeumban aParádfürdőre vonatkozó dokumentumok, képeslapok, újságcikkek gyűjtésével is foglalkoznak.

 

Mária-kegyhely

 

Az Ilona-völgyben haladva, e népi kultikus, vallási helyet övező öreg fák alatt érdemes megpihenni, gyönyörködni a táj szépségében, tavasszal a pompásan nyíló virágokban, ősszel a pirosló kecskerágóban.