Palóc viseletek

A népviselet változása, fejlődése a XIX-XX. században

 

Az 1850-es években a férfiak öltözékében a fehér posztóból előállított szűr általános viselet volt. A legény addig nem gondolhatott a lánykérésre, amíg szűrt nem tudott magának vásárolni. Esküvői ruhájuk fő ékességét a cifraszűr jelentette, amelyet ünnepek alkalmával idős korukig hordhattak. A fekete báránybőrből készült kucsma, a rövid derekú, piros-kék-zöld fonallal, keresztöltéssel kivarrt vászoning, a hosszú szűk gatya, valamint a bő szárú vászongatya mellett ködmönt is szívesen öltöttek magukra. Ez utóbbi ruhadarabot ugyanis kevesebb pénzből is el lehetett készíteni. Egy-két nagyobb gazda ruhatárából persze nem hiányozhatott a kerek bunda (suba) sem. Lábukra bocskort húztak, ünnepnapokon azonban a csizma dívott. Az 1890-es évekre a szekrények polcairól a magyar nadrágot, a cifra mellényt és a díszes kötényt fokozatosan kiszorította a bricsesznadrág és a városias formájú ing. Ekkorra Honton, Drégelypalánkon, Dejtáron, Ipolyszögön, Ludányhalásziban és Nógrádban a férfiak teljesen elhagyták korábbi viseletüket.

 

A palóc női ruházkodás a rövidszoknyás viseletek közé sorolható. Alsó- és felsőruháikat kendervászonból készítették, hétköznapokon pendelyt, kötényt és félinget (ingváll), ez utóbbi fölé nyakbavaló kendőt kötöttek, amelynek alapanyagát a kékfestő, klott, kasmír, élénk színű, rojtos szélű selyem képezte. A lányok haját „tyúkosba" fonták, az asszonyokét kontyba tekerték. A fejviselet - amelyet csipkével, szalaggal, gyönggyel, hímzéssel dekorált főkötő jelentett - talán Kazáron és annak környékén volt a legváltozatosabb. Ahogy idősödtek az asszonyok, úgy maradt el a selyemkendőjükről először a rojt. Majd mind a fejkendőnél, mind pedig a főkötőnél az élénk színeket fokozatosan a tompák váltották fel. A díszített változatokban a menyecskék az első gyerek megszületéséig ékeskedhettek, a középkorú asszonyoknak már nem illett vele büszkélkedni. 40-50 éves korban pedig már a dísztelen főkötőt is az egyszerűbb hátrakötő váltotta fel.

Ünnepeken a nagylányok 12-15 erősen kikeményített alsószoknyát vettek fel. Ahogy idősebb lett az asszony, úgy hordott kevesebb alsószoknyát.

 

A legmutatósabb palóc öltözékek közé tartozik a hollókői, a kazári, az őrhalmi, a rimóci, a mátraaljai és a felsőtárkányi viselet.

 

A dejtári szarvaskendő (fékető)

Dejtáron az asszonyok a hajukat kontyba fésülik és az ún. kontyvasra csavarják.

Különleges a dejtári szarvaskendő készítésének módja. A brokát kendő alá papírt tesznek. Ezt a kéregpapírt, melyet előre meghajtogattak, a brokátkendőbe helyezik, és ezzel együtt hajtogatják. Összehajtási módja a következő: Tűvel rögzítik, hogy ne csússzon el a papír. Változó, hogy a fejen vagy kézközt formázzák meg. Legyezőszerűen összeszedik, az összeszedett részt megtűzik. Az egyik oldalt felszedik, félig megkötik. A másik részt összehajtják, az összehajtott kendőssarkat letűzik, gombostűvel illesztik. A kész (kikötött) kendőt felteszik, a villuskához rögzítik.
Másik fejrevaló volt a főkötő, nálunk „fékető"-nek mondják. A menyecskekor a nő életében legérdekesebb és legédesebb. Dejtáron fehér, rózsaszín, elvétve kék színben találjuk meg. Az ünnepi viselet hosszú szalagos volt, „tarajba" szedett szalagsorok futnak körül, középen réz díszítéssel. Kétkoszorús szalaggal, brossal tűzik meg. A „féketőt" egy évig, legfeljebb az első gyermek születéséig viselte az ifjú asszony.