Palóc népi építészet

 

A népi építészeten belül több táji, etnikai vonás sűrűsödik a palóc lakóházakban, amely erős rokonságot mutat a szláv régió házaival. Palócföldön nem csupán az utcára néző homlokzat háromszögbe zárt részének, az oromzatnak az anyaga és díszítésmódja sajátságos, hanem a XIX. század második harmadától elterjedt kőoszlopos tornác, valamint a tüzelőberendezésnek az a típusa is, amely egy szögletes belső tüzelésű és kürtővel ellátott kemencéből, és néhány kémény nélküli füstelvezető szerkezetből állt. Ez utóbbit aztán később a búbos kemence váltotta fel. A parasztházakban általában lakószoba, pitvar és kamra volt megtalálható. Később a pitvarból az első- és a hátsó szobába lehetett jutni. Az első házat aztán tisztaszobává alakították. Az utcára néző „első szobába” a tiszta, megvetett ágyak, a fiókos szekrények kaptak helyet. Ide vezették a vendégeket, míg az egykori „komora” vagy „komra” második szobává alakult át, ahol a sarokasztalon és a sarokpadokon túlmenően két-három ágyat is elhelyeztek. Ez a helység volt a palócok legfőbb tartózkodási, étkezési és fekvőhelye. A mai ember számára meglepő, hogyan tudott ennyi ember egy fedél alatt élni, hiszen a palócok akkoriban több generációs nagycsaládokban éltek. Megjelent az udvarra nyíló kamra is, amit rendszerint egy fedél alatt álló istálló követett. Az udvar legnagyobb és gazdaságilag legfontosabb építménye a csűr és a pajta volt. A palóc bútorok jellegzetes darabjai az ülő-, vagy tároló alkalmatosságok (lóca, vizesszék, stb.). A rózsás, tornyos ágyak, a díszes faragott szekrények, vagy az ácsolt, festett ládák, a nagyfiókos, úgynevezett terpeszlábú asztalok ugyancsak a palóc lakásberendezés régi emlékei. A lakásokban a szentképek között gyakran előfordultak a párosával elhelyezett úgynevezett „cifratányérok”.