Római Katolikus Templom
1810-ben szentelték fel.
A Szent Flórián Szobor
A 19. században több alkalommal is pusztított tűzvészek emlékére állíttatták.
A Szentháromság Szobor
A Szentháromság szobor a templom mellett áll. 1920-ban állították az I. világháborúban elesett hősök emlékének. Talpazatára később a II. világháborúban meghalt dejtári lakosok neve is rákerült.
Tájház
A tájház bemutatja a helyi lakosok építkezését, lakáskultúráját, néprajzi emlékeit.
Az 1920-as évek elején épült hagyományos parasztház, középparaszti portaként a helyiek szerint jó gazda családnak adott otthont.Egykoron kis létszámú család és a cselédség lakott benne. Ez az épület nem a hagyományos háromosztatú ház, sokkal nagyobb annál, árulkodik lakói vagyoni helyzetéről is.Helységei az alábbiak: a tiszta szoba, a nagy előtér, a tényleges lakószoba, a kis előtér, a szabadkémény és a konyha.Az udvarban található melléképületek az élet mindennapjairól tanúskodnak.