Bátonyterenye város a "Palócország"-nak is nevezett Nógrád megye keleti részén, a Mátrától északra, a Cserhát hegységet keletről érintve, a Zagyva-völgyében található. A településen áthalad, illetve érinti a 21-es és az ebből kiágazó 23-as számú fő közlekedési útvonal. Átszeli a Budapest-Hatvan-Salgótarján vasútvonal, amelyből Kisterenye településrésznél leágazik a Kál-kápolnai szárnyvonal. Budapesttől mintegy 100 km-re, a megyeszékhelytől 15 km-re, Szlovákiától 25 km-re, egy több kiágazású széles völgyben található.

 

Már a bronzkor második felében i.e.1500-körül lakott volt. Fejlődése 1860-tól rohamos növekedésnek indult. Ekkor épült meg ugyanis a vasút és megindult a szénfeltárás. Bátonyterenye település négy különálló község egyesítésével jött létre az 1980-as években. A címerben található négy lángcsóva a négy települést jelképezi. A névadó településeket körzetközponttá a szénlelőhelyek megtalálása tette a XIX. század ötvenes éveiben. A nagyüzemi kitermelés 1868-ban Kisterenyén kezdődött, s legtovább 1992-ig Nagybátonyban tartott. A szénbányászatra természetes módon épült rá az ipar. Családok ezreit vonzotta a Mátra északi vidékére a munka, a jobb megélhetés lehetősége Nógrád és a környező megyék, illetve az Alföld szegényparaszti falvaiból. 1949-ig, a tanácsrendszer megalakulásáig Nagybátony és Maconka Heves megyéhez tartozott, Kisterenye és Szupatak pedig Nógrádhoz. 1950-ben kezdték meg a Bányaváros építését. Akkoriban a lakosság fele bányamunkás, a negyede földműves volt. Szintén az 50-es években alakították ki a településrész intézményhálózatát: bölcsőde, óvodák, általános iskola, középiskola. A város a már említett négy településből alakult ki 1964 és 1984 között (ezek: Maconka, Nagybátony, Kisterenye és Szupatak), melyek közül évszázadokon keresztül a legnagyobb Kisterenye volt, kedvező földrajzi elhelyezkedése, a közlekedési utak találkozása, később a vasúti csomópont kialakítása tette lehetővé fejlődését. A táj, a vidék korán betelepült, jelentős archeológiai lelőhelyek bizonyítják ezt (Kisterenye Aranyhegy, Kr.e. 1500, középbronzkor, Nagybátony 964 darab urnasír).
A települések első okleveles előfordulási időpontja: Nagybátony 1216, Batun (!); Maconka 1297 Machunka; Kisterenye 1381 Egihazas Therennye; Szupatak 1461 Azzywpatak névalakban.
A korai középkorban a török megjelenéséig Kisterenye településrész Vásáros előneve (1413) arra utalt, hogy egy terület piacközpontja lehetett mezővárosi ranggal. Buda elfoglalása után és Hatvan elestével a szabaddá vált Zagyva-völgye a török portyák egyik célpontjává vált.
Már az 1550-es években Nagybátonyt, maconkát többször felégették, Szúpatakot mintegy 100 évre lakatlanná tették. kisterenye pedig 1686 után vált pár évre lakatlanná. Szúpatak földjét maconkai jobbágyok bérelték. Az újratelepítés során nagyrészt a volt őslakosok jönnek vissza, kivétel Szúpatak, melyet 1740 tájékán Lucsatyinbol jövő szlovák családok népesítettek be.
A XVIII-XIX. században két jelentős nemesi család birtokolja a településéket, az Almássyak és a Gyürkyek. A XIX. század második felének vasútépítése bekapcsolja az ország infrastruktúrájába.