Nagyréde igen gazdag történelmi múltját kétkötetes monográfiában dolgozta föl a néhai dr. Molnár József, a falu szülötte. Eszerint a környezet éghajlati és domborzati előnyei miatt ősidőktől kedvelt települési hely. Már a pattintott kőkorban lakja az ősember, ezt bizonyítja, hogy kőeszközei előkerültek az Újhegy oldalából, illetve a Sárosberek dűlőben. Az itt élés folyamatosságát az itteni avarkori temetők is bizonyítják. Az 1970-es években a Szőlőskert csárda előtt jelentős avarkori temetőt tárt fel Szabó János Győző régész. Molnár József Nagyréde monográfiájában plasztikus rajzát adja a két réteg viszonyának, egymásba való átmenetének. A szerző úgy látja, hogy ezen a szőlőtermelő vidéken, ahol egy kishold bortermésének értéke ötszöröse volt a gabonatermés összértékének, a 17. században még „... a jobbágy számára katasztrófa volt, ha elszegényedve le kellett mondania telkéről, a zsellér számára meg az elérhető vágyak teljessége volt, ha jobbágyok, a 'gazdaemberek' sorába kerülhetett".

 

A 19. század első felében a szőlőkultúra kibővülése után megváltozott a helyzet. „A feudális terhekkel agyongyötört jobbágytelek gazdaságának fejlődésképtelensége, a piaci termelésbe való bekapcsolódás lehetőségeinek korlátai miatt a zsellérek már nem törekedtek a megüresedett jobbágytelkek elnyerésére ... 1823-ban a megye kénytelen utasítani a főszolgabírót, hogy az igaerővel rendelkező zselléreket kötelezze a megüresedett rédei jobbágytelkek felvállalására." A jobbágyi állapot tehát nem volt feltétlenül kívánatos és elérendő cél, s Nagyrédén a 19. század első felében az újonnan telket vásároló családok 58 százaléka „bevándorolt vagy volt curialis" nemes. A 19. század végén, a Mátraalján tomboló filoxéra teljesen elpusztította a falu szőlőterületeit. Ekkor kényszerűségből a szarvasmarha-tenyésztés vált uralkodóvá. A 20. század elején ellenben újra a szőlőművelés került előtérbe, ezen belül is a szőlőoltvány-termelés vált meghatározóvá. Dick Károly - a község kántor-tanítója - már az 1920-as évek elején kezdi megtanítani az oltványkészítés módjaira a falu férfijait. Az oltványnemesítést segítette az 1897-ben megszervezett helyi Hitelszövetkezet. Az ipari vállalkozások közül a Vitál Márton által létesített tégla-és cserépgyár volt a legjelentősebbnek mondható, mely egészen 1930-ig látta el a környéket termékeivel.